Az úgynevezett ekológikus bőr (öko bőr vagy műbőr) nem ökológiai gazdálkodásból származó állatok bőrét jelenti, ahogy azt elsőre gondolnánk. Röviden a valódi bőr szintetikus helyettesítője, egy szövetrétegből, általában pamutból és egy nem toxikus poliuretán rétegből tevődik össze.
Első pillantásra az öko bőr nem különböztethető meg a valódi bőrtől, tulajdonságaikkal azonban nagyban eltérnek egymástól. Nézzük meg, hogy miben rejlik a különbség.
Az ekológikus bőr (műbőr) története
A mesterséges anyagok tömeges előállításának igénye az elsõ világháború éveiben merült fel. A szintetikus bőrt Hermann Staudinger német vegyész fedezte fel, 1922-ben, egy kísérlet során. Jellemezte a polimereket és azok kötéseit, ezzel megnyitva az utat a műanyag termékek tömeges gyártásának. 13 év kellett ahhoz, hogy kutatási eredményeit elismerjék, majd 1953-ban munkájáért Nobel-díjat kapott. A műanyag bevonattal ellátott szövetet a 60-as években kezdték el nagyban előállítani és azóta is sok újításon ment keresztül.
Az öko bőr, azaz műbőr előnye, hogy légáteresztő, tartós, kopásálló és a valódi bőrtől eltérően, gyakorlatilag bármilyen színben előállítható. Élettartama valamivel rövidebb, mint a valódi bőré, de sokkal olcsóbb is. Háztartási varrógéppel is varrható és ideális allergiások számára.
Hátránya, hogy áteresztőképessége miatt a folyadékok visszafordíthatatlan károkat okozhatnak rajta.
Az ekológikus bőr leginkább a modern bútorgyártók körében népszerű, különösen kanapék, fotelek, székek, babzsákok és néha még ágyak kárpitozására is használják. A divatiparban leggyakrabban táskák, pénztárcák, kabátok és nadrágok anyagaként találkozhatunk vele.
Karbantartás
Az öko bőr bútorok élettartama megfelelő gondoskodással meghosszabbítható. Az első szabály, hogy hosszú ideig ne tegyük ki közvetlen napfénynek és 25 °C feletti hőmérsékletnek. A második szabály, kerüljük a háziállatok karmaival való érintkezést. Kutyabarát, macskabarát és gyerekbarát háztartásokba nem a legjobb választás az ekológikus bőrből készült bútor.
Nem használunk valódi bőrre szánt vegyszereket és készítményeket. A szintetikus bőr tisztításához elegendő tiszta víz vagy pH-semleges szappanoldat és törlőkendő. A törlőkendőnek azonban nem szabad festéket engednie, nehogy kárt okozzon a műbőrön. Az ekológikus bőrt célszerű rendszeresen, kifejezetten erre a célra szánt spray-vel vagy habbal kezelni, általában cipőboltokban kapható.
Tisztítás
Ha kisebb foltról van szó, akkor a már említett gyengébb szappan- vagy mosópor oldat is elegendő lesz, de semmiképp se vegyél kefét a kezedbe, mert csúnya lyuk lesz az eredmény. Az ekológikus bőr tisztításához használj mindig pamut törlőkendőt. A vörösbor foltok eltávolítása visszafordíthatatlan károkkal is járhat. Ha speciális bőrtisztító folyadékkal szeretnél próbálkozni, figyelmesen olvasd el a használati utasítást és először mindig olyan helyen próbáld ki, amely első pillantásra nem látható.
A műbőrre kiömlött folyadékot gyorsan papírtörlővel felitatjuk, majd nedves törlőkendővel kitisztítjuk a foltot. Hasonlóan járunk el abban az esetben is, ha ételt ejtünk a bútorra. A lehető leggyorsabban el kell távolítani a legsúlyosabb szennyeződéseket, a foltot pedig finoman kisúrolni. Ha ez nem segít, vagy az öko bőr (műbőr) nehezen eltávolítható anyaggal lett beszennyezve (tinta, körömlakk stb.), akkor jobb, ha szakértőre bízzuk a feladatot.
Léteznek tisztítók, amelyekben a tapasztalatok generációról generációra öröklődtek, tehát elég kicsi a valószínűsége, hogy olyan folttal lepnéd meg őket, amivel még sosem találkoztak. Bár megkérik az árát, de a munkájukért garanciát is vállalnak.
Hogyan ismerhető fel az ekológikus bőr
A modern öko bőr kifejezés a fent leírt pamutszövet és poliuretán kombinációját, de ugyanúgy valódi bőr őrölt maradványait is jelentheti – lábbeli- vagy táskagyártásból származó hulladék, összeragasztva és újra összepréselve.
A valódi bőr és a szintetikus bőr vagyis műbőr viszonylag egyszerűen felismerhető. Minden bőrutánzat, beleértve az öko bőrt is, nyílt tűzzel érintkezve elkezd csavarodni és szinte azonnal égni kezd, a valódi bőr csak megfeketedik.
Nyilvánvaló okokból azonban nem javasoljuk a teszt látható helyen történő elvégzését. Ha nem vagyunk biztosak abban, hogy a megvásárolni kívánt bútor, dekoráció, ruha, divatkiegészítő valódi bőrből készült-e vagy sem, forduljunk közvetlenül a gyártóhoz. Ezekhez a termékekhez általában szövetmintát is adnak, amelyen nemcsak a nyílt tűz hatását, hanem a későbbiekben a bőr tisztításánál használni kívánt tisztítószereket is letesztelhetjük.
Képek: shutterstock.com