Akár kisgyermekeid vannak, akár csak most tervezed a családalapítást, fontos, hogy mindent figyelembe vegyél a gyerekszoba berendezésénél. Különösen, ha sok pénzt fektetsz a szoba kialakításába. Hogy a gyerekszoba berendezésével kapcsolatos aggodalmak egy részét levegyük a válladról, 7 tippel segítjük a munkádat.
Kezd el időben a gyerekszoba berendezését
Az első tanács egyszerűen az, hogy már az új ház vagy lakás keresésének pillanatától kezdve gondolj a gyerekszobára. Lehet, hogy csak néhány év múlva tervezed a gyermekvállalást, de ha eljön ez az idő, nem fogsz új lakás vagy ház után nézni, tehát fontos, hogy tudd, van az ingatlanban olyan szoba, amely alkalmas lesz a gyermek számára. Bár elsőre furcsának tűnhet több évvel előre gondolkodni, de megéri, mert sok bosszúságot megspórolhatsz majd a gyerekszoba berendezésénél.
Kezdetben válassz inkább semleges színeket
Ez a pont, akárcsak az előző tipp, inkább a leendő vagy várandós szülőkre vonatkozik. Míg ha egy óvodás gyermek szobáját rendezzük be, a színeket a csemeténk preferenciái szerint kell kiválasztanunk, addig kisgyermekek esetében a saját kezünkbe kell vennünk a dolgokat. Lehet, hogy kísértésbe esel, hogy a hagyományos színfelosztásba csusszanj bele, de nem csak az lehet, hogy gyermekednek a későbbiekben nem tetszenek majd az általad kiválasztott színek, hanem az is előfordulhat, hogy egy más nemű testvér érkezésekor teljesen értelmét veszti a tiszta fiús vagy tiszta lányos színekben pompázó szoba.
Hogyan rendezzük be a szobát? Ideális esetben semleges, természetes színekben. Nem kell attól tartani, hogy a szoba unalmasnak fog tűnni, a játékok és a vidám képek színt visznek a szobába.
Ne feledkezz meg a jövőben érkező kistestvérről
Mint már említettük, gondolni kell arra is, hogy a gyermeknek lehet egy kistestvére. Ha nincs két külön gyerekszoba, akkor kénytelenek lesznek megosztani egyet, ami vitákhoz és veszekedésekhez vezethet, különösen ha több éves korkülönbség van a testvérek között. Gondolj tehát a tér megfelelő felosztásán is a gyerekszoba berendezésénél. Minden gyermeknek megvannak a maga igényei és mindenkinek szüksége van magántérre. Térelválasztókkal nagyon elegánsan kijelölhetők az egyes terek. A játszásra és szórakozásra, ugyanúgy a tanulásra szolgáló tér lehet közös, tehát vagy együtt vagy egymást felváltva fogják kihasználni ezeket a részeket a gyermekek, viszont a pihenésre szolgáló helynél mindenképp legyen egyértelműen meghatározva, melyik rész kié.
Használd ki a teret a lehető leghatékonyabban
Ezt elsősorban olyan okos kombinációkkal lehet elérni, mint például egy magasított gyerekágy, amely alatt akár íróasztal is lehet. Ezzel a megoldással nagyon kis helyen biztosítható két gyermek számára is az alvásra és a tanulásra vagy játszásra szolgáló hely. A gyerekágy kiválasztásánál azonban szintén be kell tartani pár alapszabályt. Az ügyesen elhelyezett beépített szekrények segíthetnek a tárolóhely kialakításában, az egyes bútorokban elhelyezett tárolók pedig még több lehetőséget kínálnak a játékok és egyéb holmik elrejtésére. A gyerekszoba berendezésénél arra is gondolj, hogy idővel változik a tárolt holmik típusa is, először csak ruhácskákról és kisebb játékokról van szó, de később több lesz a ruhából is és hozzá jönnek még a különböző sportfelszerelések, iskolai kellékek stb.
A minőségi íróasztalról és székről se feledkezz meg
Lehet, hogy gyermeked most kezdi az óvodát, de így se felejts el íróasztalt beszerezni. Olyan modell ajánlott, amely magasságában és dőlésszögében állítható, így gyermeked megtanul egyenesen ülni – elkerülve a későbbi hátproblémákat. A megfelelő székről se feledkezz meg. Az óvodás gyerekek rajzolás vagy más kreatív tevékenység során használhatják az így kialakított teret, az iskolások pedig természetesen tanuláshoz, illetve ugyanúgy alkotásnál is igénybe vehetik a tanulósarkot.
A szórakozás helye
A gyerekszobára azonban nem szabad csak úgy tekinteni, mint egy olyan helyre, ahol a gyermek alszik és tanulásra fordítja az idejét. Ez a tér ugyanis főként játszásra szolgál – tehát így is kell berendezni. Lehet, hogy a különféle mászókák nem teljesen felelnek meg a gyerekszobáról megalkotott elképzeléseidnek, de a gyermekek imádják ezeket a játékokat. Többre értékelik ezeket a kiegészítőket, mint a szépen összehangolt párnákat.
Hagyd, hogy a gyermeked döntsön
Végezetül pedig a gyerekszoba berendezésénél hagyd meg a gyerekeknek az utolsó szót. Ők azok, akik szabadidejük nagy részét ebben a szobában fogják tölteni. Csempészd be kedvenc színüket például ágyneműhuzat, sötétítő függöny vagy valamilyen más kiegészítő formájában. Óvatosan a kedvenc mesefigurákkal és hősökkel, a gyerekek hamar megunják az egyes karaktereket és minden egyes alkalommal átfesteni a falat nem lesz kedve senkinek, de például párnahuzatot cserélni már nem olyan megterhelő, úgyhogy ezeket a gyakran változó elemeket így is becsempészheted a szobába.